Ági beszámolója folytatódik.

Az előző levél óta úgy „belefeledkeztünk” a nyaralásba, hogy mire folytattam volna az élménybeszámolót, már haza is kellett jönnünk. Persze még kihasználtunk az utolsó – immár lakókocsi nélküli L – napot is a strandolásra, és csak estefelé vettünk búcsút Lignanotól.

A nyaralás szinte minden napját a tengerparton töltöttük, amit nem csak a Gyerekeink élveztek, hanem persze mi is. Egyetlen nap volt kivétel, amikor elkocsikáztunk Velencébe.

Mivel Velence Lignanotól mindössze egy órányira – kb. 70 km távolságban – van, ezt az élményt semmiképpen nem szerettük volna kihagyni. Közülünk ezelőtt csak én jártam ezen a mesés helyen, utoljára is még szinte gyerekfejjel, éppen az érettségit követő nyáron. (Ennek is már tizenkilenc éve – hajjaj! J) Ezzel együtt nekem ugyanolyan lenyűgöző volt, mint a Páromnak és Marci fiunknak. Nem is gondoltam volna, hogy egy öt éves gyereket is ennyire le tud kötni a városnézés. Az egész napot végiggyalogolta, -vaporettózta, -nézelődte velünk. Persze Velence nem akármilyen város, ilyen csak egy van az egész Földön!

Az előző levél óta még többet felfedeztünk Lignanoból és a kempingből.

Lignano igazán kellemes üdülőhely, a mediterrán városkákra jellemző hangulatos épületekkel és gyönyörű növényzettel. A sétáló utcákban egymást érik az ínycsiklandó illatokkal körüllengett éttermek, és a jópofa emléktárgyakat kínáló üzletek. A gyerekeket vidámparkok, állatkert, csúszdapark csábítják (bár nálunk a tengerrel egyik sem tudta felvenni a versenyt).

A Párom az elmúl évek során már többször felvetette, hogy béreljünk lakókocsit és menjünk kempingbe nyaralni. Ő hosszú ideig élt az Észak-amerikai kontinensen, ahol sokkal elterjedtem ez a nyaralási forma, és jó tapasztalatai voltak a kempingezésről. Én azonban – bevallom őszintén – mindeddig elzárkóztam a kempingezésnek még a gondolatától is. Most azonban, amikor már pár napja részese voltam, rájöttem, hogy a kempingezés egyfajta „életérzés”. Sokan érkeznek lakókocsival kempingezni, akik szemmel láthatóan erre a nyaralási formára vannak berendezkedve. Mindenük megvan, amire a pihenés alatt szükségük lehet, olyan, mintha a kis nyaralójukat és hozzá a kis kertjüket hoznák magukkal. Így a lakókocsis nyaralás tulajdonképpen ugyanazt a kényelmet biztosítja, mintha apartmanban szállna meg az ember, csak még egy kis kertet is kap az apartman mellé. Amikor mindezt kifejtettem a Páromnak, csak annyit mondott: „Látod, erről beszéltem!”

Nem tudom, hogy manapság ez már minden kempingre jellemző-e, de itt a szolgáltatások is inkább a szállodás-, mintsem az úttörőtáboros élményeimhez hasonlítottak. Vizi csúszdás medencék, kondigépek, fitness programok adnak alternatívát a teljes ellustulással szemben, a gyerekeket pedig animátorok szórakoztatják, minden este más programot kínálva. (Így aztán Marci este tíz előtt sosem került ágyba J) Bár az értékeinket természetesen nem hagytuk szanaszét, nem is volt olyan érzésünk, hogy minden percben figyelnünk kell a cuccainkra. Még éjszaka is biztonsági őrök cirkálnak és vigyáznak a kempingezőkre.

Sok gyerekes család nyaralt velünk egyidőben a kempingben, aminek mindkét fiunk nagyon örült. Kiderült, hogy a másik nyertes családnak is hasonló korú gyermekei vannak, így ők hamar összebarátkoztak. Egymással is és a kempingben nyaraló többi gyerekkel is – nemzetiségre való tekintet nélkül. A fogócskázáshoz, vizipisztolyozáshoz, labdázáshoz, gördeszkázáshoz, közös nassoláshoz nem kell egymás nyelvét beszélniük, csak élvezni a közös tevékenységet. Míg Marci teljes gőzzel vetette bele magát a gyereksereg spontán programjaiba, addig a tizenhat hónapos Robi – aki valószínűleg azt hitte, hogy a kempingezők mind rokonaink, vagy barátaink lehetnek – minden arra haladó személynek hangos „pá-pá”-val köszönt. Így mi is sokkal több emberrel álltunk szóba és kerültünk köszönő viszonyba, mint azt – valószínűleg – Robi nélkül tettük volna J

Kár, hogy már véget ért ez a csodálatos nyaralás. De nagyon örülünk, hogy a részesei lehettünk. Így mindannyiunk nevében szeretném mondani, hogy KÖSZÖNJÜK, KÖSZÖNJÜK, KÖSZÖNJÜK! JJJ

Jövőre is lehet pályázni?…

Üdvözlettel:

Ági