2015. június 27. és július 4-e között a Pag szigeten, Novalján található Strasko kemping adott otthont a 82. FICC Rally-nek, azaz a FICC, a Fédération Internationale de Camping, Caravanning et de Autocaravaning, azaz a Nemzetközi Lakókocsi és Lakóautó Szövetség által szervezett nemzetközi találkozónak. A 82-ből kitalálható, hogy nem először szerveznek nemzetközi kempinges találkozót. Akit a részletek érdekelnek, nézzen körül a szervezet honlapján.
Ezen a találkozón mi is jelen voltunk, a gyár egy lakókocsival és egy lakóautóval képviseltette magát Kereskedelmi partnerünkkel, a Hollakó Karavánnal együttműködve.
A találkozó nemzetközi jellegéből és a kempingezés közvetlenségéből egy igazán izgalmas, érdekes kulturális elegy keletkezett, ahol magyar, oroszokkal, finn, német, szlovák, holland, francia, számos angol akcentus és még ki tudja hány nyelv szavai és beszélőik keveredtek a strandon, az esti táncparketten és látták egymást vendégül a különböző nemzetek által adott fogadásokon.
Egy jellemző vicces jelenetnek voltunk tanúi, amikor a Britek vendégfogó embere azzal viccelődött a délelőtt tíz órai harminc fokban-verőfényben a Taiwanról jött vendégeknek, hogy igazi angol időjárással készültek a kedvükért. És persze sörrel meg bifsztekkel. Jól sikerült a szlovák és a finn esemény is, a magyarok egy bográcsozással villantottál fel konyhai kultúránkat és a magyaros vendéglátást.
A képek elmesélik a többit. KATTINTS IDE ÉRTÜK!
Ha te is ott jártál, írd meg, neked mi tetszett a legjobban!